Az Eszkimó-köd (NGC 2392) a lassú csillaghalál egyik szép példája. Amatőr távcsövekben jól látható a ködfelhő kis golyója. Ennek az objektumnak az elő élete nagyjából megegyezik a 0,5-8M° (Naptömeg) közötti csillagok fejlődési állapotaihoz. A kor előrehaladtával a csillag Vörös Óriásként (100-200 Napátmérőjű, tömegtől függően) ragyog a hidrogén intenzív fúziója miatt és az akkor még nem aktív, de már létező hélium mag összehúzódása miatti felhevülés okoz. Később a hidrogén-héj részleges kimerülése miatt a Vörös Óriás magja összehúzódik. Az összehúzódás miatt a mag felhevül és a hélium begyullad a magban. A hélium fúziója miatt a mag kitágul és egy új egyensúlyi állapot áll be. A csillag ekkor 8000-5000K° felszíni hőmérsékletű és átmérője is csak 4-10 Napátmérő. A hélium gyorsan elfogy mert gyorsabban kell elégetnie a csillagnak ha egyensúlyt akar tartani a gravitációval és a héliumból jóval kevesebb áll a rendelkezésre mint a hidrogénből.12-szer kevesebb energia távozik a hélium fúziójából mint a hidrogén fúziójából. Közben a csillagban kialakult szén mag is elkezd összehúzódni és közben a hidrogén-héj fúziója miatt keletkező a szén magra ráhulló hélium felszaporodik és közben fel-fellángol. Ezt az állapotot Aszimptotikus Vörös Óriásnak hívják. A teljes Vörös Óriás állapot alatt, a pulzációk és a kitörő energiák miatt folyamatosan anyagot veszít a csillag. Ez az elvesztett anyag a csillag környezetében lassan tágulva megtalálható. Egészen addig amíg a csillag mélyebb rétegei is a felszínre kerülnek így a forró gázok amelyek nagyobb sebességgel távoznak beleütköznek a sok-sok év alatt felgyülemlett lassabb és hűvösebb gázfelhőkbe. Az ütközés felhevíti a gázokat bár nem annyira hogy azok látható fényben világítsanak. Ennek ellenére mégis jól láthatjuk őket. Ennek oka a központi forró csillag.
Egyrészt megvilágítja a felhőt, másrészt ionizálja a felhőket amelyek világítani kezdenek jól meghatározott frekvenciákon. Az Eszkimó-köd központi csillaga nem Fehér Törpe bár abba az irányba halad. A felszíni hőmérséklete 40400K°, Színkép típusa O6f. Hidrogénben szegény szubtörpe ,mérete 306000km körüli (kétszeres Jupiter átmérő, kábé 20%-a a Napunknak),sajnos az eltérő fényességadatok miatt csak pontatlanul lehet meghatározni egyéb paramétereit. A Napunknál 66-166-szor fényesebb. Mint minden planetáris köd ez is rövid életű, néhány tízezer vagy esetleg százezer évet élnek meg ebben a formájukban. A ködfelhő szétoszlik és csak az összehúzódó és lassan kihűlő csillagmag marad hátra. A központi csillag (szubtörpe) feltehetően 0,8M° (Naptömeg) körüli és egy társa is van amely egy 0,6M° (Naptömeg) Fehér Törpe csillag. A kettős fejlődésében valószínű hogy voltak tömegátadásos kölcsönhatások, így a Vörös Óriás állapotban a 0,6M° rendelkező kísérő valaha a nagyobb tömegű társ lehetett amelytől elvette az akkor még kisebb társ (aki a mostani 0,8M° főcsillag) a külső felfújt rétegeket és növelte vele saját tömegét. Jelenleg egymástól mintegy 5 millió km-re keringő páros 1,9 nap alatt tesz meg egy kört. De ez nem volt mindig így. A jelenlegi főcsillag miután kifosztotta a társát, szintén Vörös Óriás csillaggá vált és a társa (aki megfogyatkozott)bár távolabb volt mint most, a Vörös Óriás felszínén belül keringett. A keringése során tömege gyarapodott és közben szétszórta a 0,8M° főcsillag külső rétegeit amelyek az Eszkimó-köd mai megjelenését is megszabják. A külső rétegek fékezték a Fehér Törpe keringését ezért egyre beljebb vándorolt. Hogy az idők múlásával összeolvadnak-e az feltételezhető, és egy igen egzotikus RCrb típusú Vörös vagy Narancs Óriássá nőheti ki magát. Az ilyen "zombi" csillagokban a magban továbbra sincs fúzió hanem csak a külső rétegekben, de az is rövid és heves. A végén egy Szén-Oxigén-Neon Fehér törpe marad vissza amely ha plusz tömeget kapna valahonnan és átlépné a Chandrasekhar-határt (ami 1,4M° körüli),neutroncsillaggá esne össze és nem felrobbanna egy fúziós túlfutás miatt mint a "hagyományos" Fehér Törpék esetén.
356/1650 Orion Newton,EQ6,ASI715MC/hh,GSO 2X Barlow, 134x10s
Sz.Á.I.